Kávézó

Versaillesben családunk több, mint jó hírű. A fél város ismer minket, a fél várost ismerjük mi - egyszóval az összhang bőven megvan. Szinte mindenki úgy tekint ránk, mint a Csoda Családra, hisz évtizedek (vagy épp még régebb idők) óta népesítjük a rendőrséget, nem titok, hogy a legtöbben egészségesen élünk, és a pletykák szerint jó génekkel áldottak meg minket. A pletykák szerint. Ez viszont közel sem a valóság. Mondhatni mindegyikünknek van valami heppje, egy kis defekt. Nem mondom, nem vagyunk átlagos család. Ráadásul nálunk is van egy szürkés és egy fekete bárány, akárcsak a filmekben. Nem túl meglepő módon utóbbi én vagyok. A Deneuve-ok előttem mindvégig férfiakból álltak, bezárólag a bátyámmal. Őszintén szólva a legelején rám is azt hitte az orvos, hogy az leszek, de úgy tűnik, nem tetszett volna az Oliver név. Bemutatom hát magamat, a kis bakit. Nem meglepő módon az első kérdések egyből a karrierrel függöttek össze, az egész família tanácstalan volt engem illetően. Mire beletörődtek, hogy most már lesz egy hercegnőjük, felvételt nyertem egy rendészeti szakos gimnáziumba. Apa egyből azon kezdett agyalni, hol is rontotta el a nevelésemet. Kevesen tudják, de mint már említettem, ő szürkés bárány - nála pár hagyomány már megtört. Hogy miért? Kezdhetjük is azzal, hogy furcsa szokásai közé tartozik a pipázás. Tehát az egészséges életmód áthúzva. Sokkal lazább is, mint az elődjei, ebből következően pedig minket is könnyedebben nevelt. Így lettem én lány létemre a bagázsunk és az iskoláim bajkeverője, a rendőrségi hangulat feldobója, és a meggondolatlan kis tinilány, aki sokszor engedély nélkül beleavatkozott a veszélyesebbnél veszélyesebb feladatokba. Hogy mit akarok ebből kihozni? Pusztán csak annyit, hogy apa pipázik, én cigizek, de jobb füstformákat tudok csinálni. Igen, tényleg csak ennyi.
Szórakozottan jobbra döntöm a fejem, majd előkapva és persze bekattintva az öngyújtómat az épp olvasott újság alá emelem. Az újság alá, ami - mint ahogyan az előző öt, ami így járt - a gyilkosságokról szól. Groteszk téma, de igencsak gyönyörűen ég. Hát nem? Hát de. Kár, hogy egy picit már megégettem vele magam. De sebaj, amennyire én tudok főzni, már hozzászoktam az ilyesmihez. Furcsa, de ez legalább megnyugtat. Eddig még sosem volt saját ügyem, sőt, igazából most is csak egy picit az enyém. Mindössze egy kis részlet vagyok ahhoz képest, hogy mennyien dolgoznak a gyilkosságok megfejtésén. Egy egyszerű segítő, egy egyszerű kém. Vajon miért mindig ezt a szerepet kapom? Ennyire egyértelmű, hogy imádom? Ó, igen. Mondhat nekem bárki bármit, színészkedni akkor is szuper, most is erre készülök.
Egy kecses mozdulattal megemelem a kávés bögrémet, kiiszom belőle a maradék pár kortyot, aztán már sietek is elmosni, hátha betér valaki kíváncsiskodni. Jelenleg egy órával vagyok nyitás előtt, az ajtó mégis tárva nyitva várja a vendégeket. Csakhogy eddig mindenki lusta volt hozzá, hogy betegye a lábát. Jaj, ha én ilyen későn kelhetnék, mint egyesek a környéken... Kis mázlisták. Már a barátnőm is a kanapéján tévézik, pedig még nem kezdődött el a munka ideje. Upsz, elfelejtettem volna megemlíteni, hogy szó nélkül betörtem hozzá? Nos, igen. A bajkeverést még mindig nem nőttem ki. Még egy kötényke sincs rajtam, ami arra utalna, hogy én is itt rontom a levegőt nap mint nap. Csak úgy beálltam. Illetve, ha nagyon konkrétan akarunk fogalmazni, beültem - azt sem a székre, mint a normális emberek, inkább az asztalt részesítettem előnyben. Jól van na, szinte könyörgött, hogy helyezzem rá a kerek kis popóm, nem tudtam ellenállni. Egy ilyen ajánlat egyébként is több, mint nagylelkű. Szinte gaztett lett volna visszautasítani.
Miközben elfojtok egy ásítást, fél kézzel eligazgatom magamon a ruhámat. Tisztában vagyok vele, hogy ősz van, de muszáj volt ezt felvennem. Könyökig érő denevér ujjas, V kivágású, a combom közepéig ér, és pont passzol a szintén fekete cicanadrágomhoz. Igen, mert azt is fel kellett vennem. De hát ha egyszer csipkés a vége... Egyébként is, ahhoz meg a fekete gyöngyös, rózsás nyakláncom passzol. Ah, szörnyű vagyok. Remélem még időben betoppan valaki, a végén még teljesen telecicomázom magam. Rég voltam már ilyen hosszú ideig összezárva a gondolataimmal.