shattering the skies above ;;

Tárgy: shattering the skies above ;; Szer. Aug. 15, 2012 9:00 am

Az éjszaka hideg volt. Jóval hűvösebb, mint ami elvárható lett volna az év ezen időszakában. A hullámokat felkorbácsolta a heves szél, össze kellett húznom magamon a kardigánomat. Talán egy ismeretlen azt hihetné, hogy ez a meglepően fagyos időjárás az oka annak, hogy senki sincs a parton. Sőt, az egész sziget üresen kongott már napok óta. Én viszont egész életemben feleslegesnek tartottam ezt. Azok az emberek, akik ilyenkor bezárkóztak az otthonaikba, nyilván nem voltak tisztában azzal, hogy ugyanakkora az esély arra is, hogy a saját házukban történik velük valami. Én már sokat olvastam erről. És még annál is többet írtam róla. De ez most egészen más volt. Sokkal több volt annál…

Valami olyan, ami teljesen a hatalma alá kerített. Görcsösen próbáltam kapcsolatot találni az elkövető tettei mögött lakozó apró részletek között. Nem megoldani akartam az esetet. Csak megérteni őt. Lenyűgözőnek találtam őt, és minél közelebb akartam kerülni hozzám. Reménykedtem abban, hogy már ő is hallott rólam.

Egyedül voltam, teljesen egyedül. A csend már nyomasztónak hatott volna, de a fejemben egyre több gondolat cikázott, miközben az újonnan szerzett dokumentumokat olvasgattam. Néhány dolog világossá vált, de még mindig annyi volt a kérdés. Mindent tudni akartam. Nem érdekelt, hogy mit kell megtennem érte. Bármire képes lettem volna. Bármire.

Abban a pillanatban csörrent meg a telefonom, én pedig azonnal a táskámba gyűrtem az előttem heverő papírokat. Nem számított, hogy milyen állapotban fogom majd kivenni őket onnan. Semmit sem segítettek, csak eredménytelen találgatások sorozatai szerepeltek rajta. Csak az volt a lényeg, hogy én érjek oda először. Meg akartam nézni a helyszínt, mielőtt belepiszkáltak volna. Érezni akartam a halál illatát a levegőben. Reménykedtem abban, hogy még ott találom azokat, akik megtalálták a holttestet. Látni akartam a rémületet az arcukon. Még mindig azt érzik, hogy akár ők is lehettek volna, ha hamarabb járnak arra. A buták nem is tudják, hogy minden pontosan el volt tervezve. Talán az ő sorsuk is meg van már írva.

Szemtanú találásában nem is bíztam, hiszen az ő munkája túl kifinomult volt ahhoz, hogy bárkinek is bepillantást engedhessen. Kivéve akkor, ha ezzel bármi célja lett volna.

Mégis azt az embert találtam ott, akire abban a pillanatban a legkevésbé volt szükségem. Könnyedén belerondíthatott volna a terveimbe, én pedig azt nem szeretem. Nagyon nem szeretem. Mégis a legszebb mosolyomat vettem fel, amikor odaléptem hozzá.

- Nyomozó.. – mértem végig nyilvánvaló kíváncsisággal a szememben. Azonnal elindultam, ő mégis előttem a helyszínre ért. Megelőzött engem. Gyors volt. Túlságosan gyors.

Tárgy: Re: shattering the skies above ;; Csüt. Aug. 16, 2012 4:14 am

A televízió villódzó fényére néha fel-felkaptam a fejemet. Az olvasólámpán kívül ez volt ez egyetlen fényforrás, ami égett a házban, és néha akaratlanul is oda kellett pillantanom. A hangját szinte alig hallottam, nem az volt a lényeg, csak… túl nyomasztó lett volna a sötét szobában ülve olvasni. Vagyis… igazából nem olvastam, csak ültem a könyv felett, és a szemem előtt összeolvadó sorokat figyeltem. Túlságosan is lekötöttek a gondolataim, meg azaz átkozott ügy, ami miatt az egész világ ránk figyel. Na… nem mintha annyira zavart volna, hogy a tévében kell szerepelni, de egyértelműen pozitívabb lett volna, ha arról számolhatok be, hogy elkaptuk a tettest. Így csak jött a szokásos duma, hogy jó nyomon vagyunk, a rendőrség mindent megtesz, bla bla bla, igazából még én sem hittem el az egészet. A nagy többségnek fogalma sem volt, hogy mit csinálunk. Az egész sziget nem túl nagy, és az egész rendőrség sem ilyen dolgokra van kiképezve.

Kicsit meg is lepődtem, hogy ideküldtek, sőt, sokáig nehéz volt eldönteni, hogy azért jöttem én, mert egyébként is elég jó vagyok, vagy mert tudták, hogy helyi vagyok, és egyszerűbb olyat küldeni, aki egyébként is ismeri a terepet, meg az ott élő emberek. Aztán igazából rájöttem, hogy valószínűleg mindkettő számított, amikor végül is rám esett a választásuk.

Újra belepillantottam a könyvbe, hátha még is leköt valahogy Jean-Baptiste Grenouille története, de egyszerűen csak nem ment az összpontosítás. Egy halk sóhaj mellett inkább becsuktam a könyvet, és ásítottam egyet, aztán az órára pillantva állapítottam meg, hogy már egész késő van ahhoz, hogy lehetőleg ma már ne történjen semmi, így lassú léptekkel indultam el a bárszekrény felé, hogy elfogyasszam a szokásos esti pohár boromat, és leüljek vacsorázni. Kitöltöttem a boromat, végül a húst pakoltam ki ízlésesen elrendezve a tányéromra, amikor is megcsörrent a telefon. Egy másodpercig megfordult a fejemben, hogy nem veszem fel, de aztán meggondoltam magam. És jól is tettem, hiszen… újabb gyilkosság, menni kell. Megtöröltem a kezemet, és már úton is voltam a helyszín felé.

Alig pár perc alatt ott is voltam a megadott helyszínen, ahol rajtam kívül csak egy nő volt ott – nyilván ő hívta a rendőrséget. Felraktam neki a szokásos kérdéseket – látott-e valamit? hallott valamit? miért jött ide? ismerte az áldozatot? –, de természetesen ő sem tudott semmit. Nem lehet, hogy most sem hibázott...

- Megint maga…? – inkább mondtam, mint kérdeztem, amikor odalépett hozzám. A nevét nem tudtam volna megmondani, de az biztos, hogy épp eléggé nagy baj, hogy itt van. Ráadásul ilyen gyorsan, valaki ki adja neki az információkat, és ez nem jó.- – Mit keres itt? Nem lenne inkább valami nagyon sürgős, halaszhatatlan dolga? A családjával beszélt már…? – kérdeztem kissé gúnyosan a vége felé. Nem akartam én bunkó lenni, de nos… most tényleg nem örültem, hogy a szükségesen kívül még egy kíváncsiskodó szem is itt van.

Tárgy: Re: shattering the skies above ;; Csüt. Aug. 16, 2012 5:04 am

Nyilvánvalóan senki nem volt tisztában azzal ezen a helyen, hogy már eddig is milyen sokat tettem értük. Gyakorlatilag minden jelentéktelen előrelépésüket az én információimnak köszönhetik, mégis úgy bánnak velem, mint egy buta kislánnyal. És ez nem is volt probléma, hiszen én akartam azt, hogy ezt higgyék. Amíg nem ismerik fel, hogy mi a szerepem az egész helyzetben, biztonságban lehetek. Pedig jóval többet tudtam annál, amit elmondtam nekik. Jelentősen többet, mint amiről ők jelen pillanatban csak álmodni mernének.

- Kellemes látni magát ezen az esti órán – válaszoltam neki a legangyalibb mosolyommal, amire abban a pillanatban képes voltam. És a továbbiakban is megpróbáltam fenntartani a legbájosabb arckifejezésemet, habár legszívesebben valami egészen mást tettem volna. – A többi dolog várhat egy ideig. A munka mindig elsőbbséget élvez az életemben, főleg ha egy ilyen fontos ügyről van szó – mondtam, miközben az agyam végig azon kattogott, hogy milyen fontos dolgokról maradhatok le emiatt az értelmetlen cseverészés miatt.

Mindig utáltam a céltalan beszélgetéseket, hiszen értelmetlennek találom azt, hogy két ember feleslegesen rabolja egymás idejét. Az ügy érdekében mégis úgy döntöttem, hogy még egy kicsit feltartom. Túl gyorsan ért ide mindenki, talán szükség volt még egy-két dolog elsimítására. Ha már első nem lehettem, ő se élvezze ki annyira a friss helyszín előnyeit.

- Maga talán valami fontos dolgot szakított meg a gyors érkezés érdekében? – kérdeztem érezhetően élesebben, de a mosolyom töretlen volt. Kezdtem felettébb szórakoztatónak találni a helyzetet. – Egy ilyen fontos embernek biztosan számos kötelességnek kell eleget tennie – tettem hozzá, miközben feltűnően végigmértem. Kétségtelenül jól el tudtam volna szórakozni vele, emellett meglepően kíváncsi voltam arra, hogy vajon a vére is olyan sötét-e, mint a pillantása.

- Tud bármiféle új információval szolgálni nekem? – felvontam a szemöldököm és igyekeztem nem túl gyakran félrepillantani. Azonnal felkeltette a figyelmemet, hogy a megszokottnál jóval több vér borított mindent. Valószínűleg dulakodtak, és ez a tény ezernyi újabb kérdést vet fel. Közben pedig biztos voltam abban, hogy semmi olyannak nincsenek a birtokában, amit én nem szereztem volna még meg.

- Pontosan ki az áldozat? – próbáltam puhatolózni, habár erre a kérdésre már megszereztem a választ abból a rejtélyes telefonhívásból. Fogalmam sem volt, hogy ki értesített engem. Amíg viszont mindig pontos információkhoz jutottam, ez nem is számított. Ő pedig ugyanolyan jól tudta, mint én, hogy köteles megosztani velem bizonyos dolgokat. És akármennyire is utálhatta, nyugodtan itt lehettem. Újságíróként pedig nem voltam köteles megmondani, hogy ki szólt nekem. Nem mintha tudtam volna.

Tárgy: Re: shattering the skies above ;; Vas. Aug. 19, 2012 7:44 am

Kicsit olyan érzés volt ez az egész gyilkossági ügy, mintha valaki szórakozna velünk, szándékosan csinálná, és közben az egészet végig figyelemmel követné, és jót röhögne a markában rajtunk. Néha kicsit úgy tűnt, mintha kifejezettem ellenem irányulna, de… az nem lehetett. Nem voltam itt, amikor elkezdődött az egész, és egyébként valószínűséggel vissza sem jöttem volna erre a szigetre, ha csak… nem a munka. A munka, a munka, mindig a munka. És persze még ő is erre hivatkozik. Pedig egy ilyen nőnek… sokkal inkább valami kifutón lenne helye, mint egy gyilkossági helyszínen, egyszerűen csak… nem illik ide. És amúgy is, túl gyors.

- Hmm… - inkább nem válaszoltam arra a kis megjegyzésre, amit azon az angyali, már-már szinte ártatlannak mondható hangon ejtett ki. Azt hiszem, az előbb elég… érthetően kifejeztem, hogy jelenleg legkevésbé sem az ő társaságára vágyom. Nem mintha egyébként bármi bajom is lenne vele, csak… nem itt, és nem most. – Hogy került ide? – kérdeztem inkább egyenesen, és bár leginkább az izgatott, hogy honnan tudhatott róla, azt a kérdést még nem tettem fel. Bár elég valószínű, hogy a megfelelő emberek megkeresésével őt is pont olyan gyorsan tudják tájékoztatni telefonon keresztül, mint engem vagy bárki mást.

Nem kerülte el a figyelmemet a kissé élesebb hangon feltett kérdés, és az sem, ahogyan végigmért. Nem igazán tudtam hova tenni ezt a nézést, de ennek a megfejtésének tényleg nem most lenne itt az ideje. Egy pillanatra oldalra pillantottam, és láttam, hogy közben megérkeztek a helyszínelők is, hogy begyűjtsenek mindent nyomot, lefényképezzenek mindent, és úgy alapjáraton csak hogy elvégezzék azt a munkát, ami a tévében röpke 2-3 órának tűnik, pedig egyébként jelentőségteljesen hosszabb időbe telik, amíg mindent pontosan rögzítenek. Biccentettem az egyiknek, akit még régebbről ismertem, visszafordultam felé, aztán végül is úgy döntettem, hogy a cseverésző kérdéseire egyáltalán nem válaszolok, talán azért is, ahogy mondta, meg ahogy nézett közben. És erre egyébként sem ez a legmegfelelőbb időpont.

- Magának? – kérdeztem határozottan, és felvontam a szemöldökömet, miközben gyorsan végigpillantottam rajta. Egyszerű kardigán volt rajta, és egyébként sem volt túl öltözve, mintha csak otthonról jött volna, vagy leginkább a szomszédból, amilyen gyorsan ideért. – Az információi nagy részét nagyon ügyesen be tudja szerezni máshonnan, nem hiszem, hogy nekünk… feltétlen beszélgetnünk kellene – válaszoltam továbbra is inkább hivatalosan, és hűvösen, véletlenül sem felvéve az ő csevegő stílusát. – És amennyiben nem gondolta meg a múltkori ajánlatomat… - vállat vontam, aztán folytattam. – akkor el tudom intézni, hogy nem szívesen látott személy legyen, legalábbis… egyelőre – bólintottam egyet, és persze tisztában voltam vele, hogy a helyszínről elküldeni úgy sem tudom, de így… hátha, egy próbát megér.

Meg különben is… szerintem elég jó volt azaz ajánlat, hogy bejöhet minden helyszínre, meg lényegében dolgozhatunk együtt, ha cserébe elmond mindent, amit tud, és… igen, nem ír egyetlen cikket se a nyomozás részleteiről, amíg le nem zártuk az ügyet. Gondolom, hogy inkább az utóbbi nem tetszett neki, de… valamit valamiért.

Tárgy: Re: shattering the skies above ;; Vas. Aug. 26, 2012 5:40 am

Az egész ügy lassan kezdett olyanná válni, amiben minden apró részlet összefügg mindennel, miközben valójában semmi közük sincsen egymáshoz. Soha nem tudhattam, hogy azért tett valamit, mert tényleg célja volt vele vagy csak elhitetni akarta velem azt, hogy bármiféle jelentősége van. Nem lehettem biztos abban, hogy bármiféle szerepem is volt az egészben, habár szerettem ezt hinni.

- A két szép lábamon – jelentettem ki tömören és kissé ingerültebben a szokásosnál, de ha ő így csinálja, akkor csinálom én is így. A kezeim lassan a táskámba csusszantak, habár nem találtam ott azt, amit kerestem. Nem számítottam arra, hogy a mai estén bármi is történni fog. Túlságosan kiszámítható lett volna, ő mégis újabb áldozattal kecsegtetett nekem. A fényképezőmet pedig sajnálatos módon otthon hagytam, habár valószínűleg lehetőségem sem lett volna bármit is megörökíteni ebben a tömegben.

Soha nem értettem, hogy miért kell ennyi embert odacsődíteni egy gyilkossági helyszínre. Még számomra is undorító volt, ahogyan körbeállták a holttestet, mintha bármiféle választ tudna adni a kérdéseikre. Legszívesebben megöltem volna őket, hogy aztán láthassák, hogy a halottak már nem válaszolnak. Ők csak az eszközök, amivel egy ember megidézi a halált. Ott állt előttük az üzenet, ők pedig még csak észre sem vették. Rosszul voltam tőlük.

- Még az én figyelmemet is elkerülheti valami – válaszoltam neki, miközben bólintottam egyet. Valójában biztos voltam abban, hogy mindenre odafigyeltem. Kíváncsi voltam, hogy ő is olyan szorgalmas volt-e, mint én.

A levegő egyre hűvösebb lett, a szél pedig sokkal erősebben kapott a hajamba. Sóhajtva fogtam egy hajgumit és felkötöttem, miközben azon gondolkoztam, hogy mindig a külsőm lesz az, ami miatt nem fognak komolyan venni. Főleg a férfiak nem, akik abban a tudatban éltek, hogy az ilyen dolgokba csak nekik van beleszólásuk.

- Máshonnan is tudok információkat szerezni, ez tény – bólintottam egyet, majd kissé arrébb álltam, hogy elférjenek mellettem. Próbáltam nem észrevenni, hogy közelebb léptem hozzá. – Viszont igen szívesen összevetném őket, ha valami máshoz is hozzájutnék.

Soha nem értettem, hogy miért ellenezett mindent, ami velem volt kapcsolatos. Kezdtem azt hinni, hogy mindez egyedül azokba az átkozottul makulátlan elveibe ütközött. Nem csak kértem, egész jó feltételeket adtam, mégis visszautasított és a saját lehetetlen ajánlataival jött minden egyes alkalommal.

- Ez az ügy soha nem lesz lezárva a segítségem nélkül, ezt pedig maga is tökéletesen tudja – mondtam határozottan, majd egy pillanatra a holttestre pillantottam. – Ez nem stimmel - valami nem volt rendben, nagyon nem… És ezt csak akkor vettem észre.

Tárgy: Re: shattering the skies above ;; Vas. Szept. 09, 2012 3:03 am

Le se tagadhattam volna, hogy kicsit szórakoztatott ez a nő. Nem, egyáltalán nem arra gondolok, hogy lenéztem volna, sőt… a legtöbb esetben inkább kicsit rácsodálkoztam, és… mindemellett leginkább csak idegesített. Mindenhol ott volt, jöttek a szokásos megjegyzései, hogy milyen vak vagyok, hogy az egész rendőrség munkája semmit sem ér, és én még csak tiltakozni se nagyon tudtam volna. Mindent rosszul csináltunk, túl sok ember, túl sok adminisztráció, kevés hozzáértő személy, de a szabály, az szabály, nem lehetett máshogy intézni a dolgokat, amíg valaki felülről diktálta, hogy mit kell csinálnunk. Utáltam egy bábfigura lenni, mindent pont úgy csinálni, ahogy ők mondják, és… eddig ez nem okozott annyira nagy problémát, hiszen volt egy csapatom, ők pedig tökéletesen tudták, hogy mit akarok, és mit várok el. Ezek pedig a legnagyobb kedvességgel is csak birkáknak voltak nevezhetők. Alig érezhetően megráztam a fejem, hogy eltereljem ezeket a gondolataimat, és rápillantottam.

- Azt látom… - végigpillantottam a rajta, le a lábáig, utána pedig újra a szemébe néztem. – De legfőképpen arra gondoltam, hogy kitől tudta meg, hogy ide kell jönnie, és ráadásul ilyen hamar… - mondtam ki azt, ami tényleg foglalkoztatott. Túl gyorsan ért ide, megint, és beleszámolva, hogy nagyjából egy környéken lakunk, azt jelenti, hogy ugyanannyi idő volt neki az út. Tehát… körülbelül akkor kellett megtudnia a hírt, amikor nekem, ez pedig elméletileg csak akkor lehetséges, ha neki is szóltak bentről, ami azt jelenti, hogy még nagyobb birkák ülnek az irodában, mint akik kijönnek a helyszínre.

- Most beismerte, hogy maga is tévedhet? – halkan nevetve félrebillentettem a fejemet, és az arcát figyeltem. – Ez nőknél ritkaság… - jelentettem kis kissé gúnyosan, miközben lassan felvontam a szemöldökömet. – Sőt… férfiaknál is, most meglepett – elmosolyodtam, és megráztam a fejem, aztán lassan végignéztem, ahogy összeköti a haját, és közben próbáltam nem arra figyelni, hogy még ez is milyen jól áll neki.

- Esetleg azt is lehetne, hogy maga adja ide, amit összeszedett, és hagyná, hogy én végezzem a munkámat, véleményem szerint célravezetőbb lenne, és ha… segít az, amije van, akkor megosztom magával a részleteket – jelentettem ki határozottan, miközben hátrapillantottam, hogy nagyjából megállapítsam, hol tartanak a többiek. Leginkább sehol, ki gondolta volna? Csak tötyörésztek, még mindig a fényképeket csinálták, pedig már rég ki kellett volna vinni a holtestet… És legalább azt megállapíthatták volna, hogy miért van most ennyi vér, hiszen… eddig mindig pontos volt, egy vágás, lövés, kevés piszok.

- Ezt még nem unja? –felvontam a szemöldökömet, mert már tényleg kicsit idegesített, hogy folyton ezt mondogatja, és egyáltalán nem gondoltam volna, hogy igaza lenne, mert természetesen nem is volt. Bíztam annyira magamban, hogy egy ilyen ügyet fel tudjak deríteni, még akkor is… ha ez kicsit sokáig húzódik. – Mi? – értetlenül néztem rá, aztán követtem a pillantását, és próbáltam rájönni, hogy mit lát, ami eddig nekem talán nem tűnt fel. Vagy csak a vérre gondolt?